A kormányzat, miután kudarcot vallott a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal felállítását célzó terve (amely lehetővé tette volna, hogy a jelenlegi kormányzó erők által az utolsó pillanatban, 2010 februárjában több évre megválasztott hivatali elnök részéről delegált szakértő irányítsa az egyes közbeszerzési eljárásokat), most újabb közbeszerzési csodafegyvert kíván bevetni 2010. június 1-től. Kormányrendelet útján kötelezővé tennék a kiírók számára az úgynevezett átláthatósági biztosok igénybevételét.
A tervezet előzménye T. József, a közbeszerzés hőse által (valószínűleg a H. BKV Miklóstól vásárolt ház inspiráló szellemének segítségével, H. BKV Miklóst múzsaként használva) készített, és februárban benyújtott módosító javaslat, amely az átláthatósági megállapodás szabályait rendezi (
http://kozbesz.blog.hu/2010/02/26/t_jozsef_a_kozbeszerzes_hose).
Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium T. József február 15-én benyújtott módosítójára fénysebességgel reagált. Egy hét alatt, február 22-ig már el is készítette a rendelet tervezetet 18 oldalas terjedelemben.
A tervezet szerint „egy magasan képzett, külső szakértő bevonása a közbeszerzési eljárásba hatékony eszköz lehet a korrupció elleni fellépéshez és ezen keresztül erősítheti annak társadalmi megbecsültségét”. Az átláthatósági biztos feladata tehát a közbeszerzési eljárások monitorozása révén a jogszabálysértések megelőzése.
A rendelet tervezet alapvető fogyatékosságai:
1. Szakértelem
Az átláthatósági biztosnak egyszerre kell magasan képzett szakértőnek lennie a következő területeken: 1. közigazgatási és jogi ismeretek, 2. közbeszerzési ismeretek, 3. gazdasági és pénzügyi ismeretek, 4. etikai és adatkezelési ismeretek.
Először is: 2010-ben nincs olyan ember, aki ezen szakterületek mindegyikén magasan képzett, kiváló szakértő lenne, és egy személyben el tudná látni a tervezet által rá ruházott feladatokat. Aki ezt feltételezi, az komoly tévedésben van. Az ilyen tévedésben élő emberek gondolják például azt, hogy valaki egyaránt alkalmas pénzügyminiszternek, majd igazságügyi miniszternek is (ld. Draskovics Tibor, akit jól jellemez: azzal az indoklással mondott le 2009 decemberében, hogy minden fontos jogszabály sínen van, nyugodt szívvel megy el; majd 2010. januártól márciusig nem lehetett szabályosan közbeszerzést indítani), vagy azt, hogy Baja Ferenc népművelői végzettséggel a legalkalmasabb jelölt volt közigazgatási informatikáért felelős kormánybiztosnak (neki köszönhetjük azt a fantasztikus eredményt például, hogy az Állami Elektronikus Kézbesítési Szolgáltató felállítására a mai napig nem került sor, és a transzparens működés jegyében az állampolgárokat nem tartja méltónak arra, hogy a Szolgáltató létrehozásának várható időpontjáról és a csúszás okáról egyáltalán tájékoztatást adjon).
2. Díjazás
Az átláthatósági biztos díja a rendelet tervezet szerint nem haladhatja meg a munkaóránkénti bruttó 3600 forintot.
Minden gondolkodó emberben megfogalmazódik a kérdés: dolgozik-e magas színvonalat képviselő szakértő piaci alapon Magyarországon bruttó 3600 forintos óradíjért?
Természetesen nem. Ennek megfelelően alapvetően háromféle ember fog átláthatósági biztosként dolgozni ilyen díjazás fejében:
a.) azok, akik a piacról nem tudnak megélni, mert ott nem tudták szakértelmüket bizonyítani és rá vannak szorulva erre a megalázó díjazásra. Az ő érdekük az lesz, hogy minél magasabb óraszám igazolásával minél több óradíjat sajtoljanak ki az ajánlatkérőktől, akiknek adott esetben ennek a díjnak a kigazdálkodása is nehézséget okoz;
b.) a magas szintű felkészültséggel rendelkező szakemberek közül azok, akik valamelyik politikai irányzat iránti rokonszenv miatt, vagy rejtett üzleti érdekből motiválva abban érdekeltek, hogy egy kiíró eljárását állandó észrevételeikkel, feljelentgetéseikkel ellehetetlenítsék;
c) a kiíró által ismert szakember, aki szívességből „láttamozza” az anyagokat.
3. Felelősség
A rendelettervezet szerint szinte bárki átláthatósági biztossá válhat, aki egy gyorstalpaló vizsgát letesz a Közbeszerzések Tanácsa, mint vizsgaszervező előtt.
Mi a garancia arra, hogy ezek az emberek tevékenységük szabályainak megsértése miatti kártérítési igényeket meg tudják fizetni? Pl. a birtokukba jutott üzleti titkokat kiszivárogtatják, vagy alaptalan észrevételeikkel, jogorvoslatukkal csúszást okoznak az adott projektben?
A tervezet ugyanis még felelősségbiztosítás kötését sem teszi kötelezővé az átláthatósági biztos számára. Egy dörzsölt átláthatósági biztos magánvagyona ugyanakkor valószínűleg nem fogja meghaladni egy átlag politikusét (egy 20 éves Trabant és egy 50 nm-es Havanna lakótelepi lakás 1/6-a), így az ellene indított kártérítési per anyagi sikertelensége garantált.
4. Zugírászat
A rendelettervezet szakmai fogyatékosságain felül törvénysértő is, elősegítené a zugírászat terjedését. A tervezet által megkövetelt jogi szakismerettel kizárólag jogász rendelkezhet. Ennek megkérdőjelezése egyszerűen nonszensz. Ennek ellenére a rendelet szerint közgazdász vagy mérnök is jogosult jogi szakértést végezni a közbeszerzési eljárásokban. A rendelet tervezet nincs tekintettel az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (Ütv.) 5. §-ának (1) és (2) bekezdésére, továbbá a Btk.-ban, a zugírászatot szabályozó 248. §-ra.
Az átláthatósági biztosnak a jogszabályok érvényesülésére vonatkozó, a rendelet tervezet által megkövetelt monitoring tevékenysége kifejezetten az Ütv. 5. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti jogi tanácsadás jellegű. A biztosnak az adott közbeszerzési eljárásban a tényállást össze kell hasonlítania a vonatkozó jogszabályi tényállással, abból jogi következtetést kell levonnia, s ezt közölnie kell a kiíróval, számára jogi tanácsot adva.
A biztos monitoring tevékenysége nem egyetlen esetre korlátozódik, hanem többre, és ezért ellenértéket kap. Ez a tevékenység pedig megfelel az Ütv. 5. § (2) bekezdése szerinti tényállásnak, amely szerint jogi tanácsadás „…ellenérték fejében történő rendszeres ellátására – ha törvény másképpen nem rendelkezik – kizárólag ügyvéd jogosult”.
A Btk. 248. §-ának (1) bekezdése alapesetben két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel fenyegeti azt, aki jogosulatlanul üzletszerűen ügyvédi tevékenységet végez.
A törvénysértéstől eltekintve: ki feltételezheti életszerűen azt, hogy egy mérnök átláthatósági biztos fogja a kiíró 20 éves jogi gyakorlattal rendelkező jogász szakemberét hasznos észrevételekkel kioktatni pl. a pénzügyi és operatív lízing jogi szakkérdéseiből, vagy szerzői jogi kérdésekből? Kinek a fejéből pattant ki ez a fenomenális gondolat?
Néhány proaktív javaslat az IRM felé:
Nagyon unalmas és sértő az a folyamatos, közvélemény felé közvetített kormányzati kommunikáció, hogy a közbeszerzésekkel kapcsolatban álló, azokat lefolytató ember csak ostoba és/vagy korrupt lehet, akinek az ellenőrzésére feltétlenül szükséges további más szakértők igénybe vétele.
Biztosan meglepő a kormányzat számára, de a közbeszerzések eredményes, korrekt lefolytatását az ésszerű, színvonalas jogalkotás és a jogbiztonság is rendkívüli módon elősegítené. Ez természetesen feltételezné azt, hogy kormányzati oldalról a közbeszerzési jogalkotásban olyan szakemberek vegyenek részt, akik
- részt vettek már legalább 2 közbeszerzési eljárás lefolytatásában;
- határozott elképzelésekkel és minimális előrelátási képességgel (ld. közbeszerzési moratóriummal kapcsolatos kormányhatározat) rendelkeznek, így nem lenne szükséges átlagosan havi két alkalommal a Kbt-ét és háttérjogszabályait módosítani;
- figyelembe veszik egy-egy módosítás kapcsán a szakmai szervezetek álláspontját;
- ha egy bevezetett szabályról kiderül, hogy haszontalan és káros, úgy haladéktalanul intézkednek a módosítás érdekében, nem jelent számukra problémát esetleges tévedésük beismerése.
Természetesen a pártfinanszírozás rendbe tétele is elengedhetetlen a közbeszerzések normális mederbe tereléséhez. Addig ugyanis a Nokia dobozos paraziták közbeszerzési eljárásokban történő felbukkanása és nyomásgyakorlása elkerülhetetlen, hiába vesz részt akár 100 különböző szakértő is egy eljárásban.
Úgy tűnik elhárultak azok a jogszabályi akadályok, amelyek lehetetlenné tették a szabályos közbeszerzések kiírását Magyarországon (ld.
http://kozbesz.blog.hu/2010/02/05/kozbeszerzes_csak_szabalytalanul). Az országgyűlés ugyanis elfogadta azt módosító javaslatot, amely kiiktatta az elektronikus eljárásra vonatkozó rendelkezéseket a közbeszerzési törvényből. Ezt a módosító javaslatot 2010. február 15-én 11 óra 54 perckor faxolták be az Országgyűlés elnökének T. József szocialista képviselő zárószavazás előtti módosító javaslataként, amit az „az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új polgári törvénykönyvvel összegfüggő módosításáról”(!!!) szóló törvényjavaslathoz nyújtott be.
Jól érzékelteti az országgyűlési döntéshozatal felelősségteljes és megalapozott voltát, hogy a képviselők egy 11 óra 54 perckor benyújtott 4 oldalas módosító javaslatról – a több tucat más módosító javaslat mellett is – felelősségteljesen tudnak ugyanaznap 18 óra 44 perckor szavazni. Tíz perc híján tehát hat órát sem töltött el a törvénygyári előkészítéssel a javaslat, azt is mondhatnánk, ez a módosítás a magyar jogalkotás gyorséttermi bravúrja.
A probléma megoldásának körülményei azonban számos kérdést vetnek fel.
1.
Mit tett a kormányzat, és ezen belül az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a 2010. január 1-től fennálló, a szabályos közösségi közbeszerzések kiírását lehetetlenné tevő probléma megoldása érdekében? Hivatalosan semmit, ugyanis az elektronikus eljárásra vonatkozó szabályokkal kapcsolatban semmilyen javaslat nem került kormányzati részről benyújtásra az Országgyűlés elé. Nem mondtak tehát igazat az IRM képviselői, amikor januárban azt állították, hogy „dolgoznak a probléma megoldásán”?
2.
Amennyiben a kormányzat semmit nem tett a probléma megoldása érdekében, úgy kizárólag T. József áldozatos munkájának köszönhető a probléma megoldása?
Ilyen mélyre süllyedt a magyar jogalkotás színvonala, hogy kizárólag egy egyéni képviselő buzgalmán és odafigyelésén múlik a szabályos közbeszerzések kiírhatósága? Mi történik, ha nincs T. József, aki a kampányidőszak kellős közepén tapasztalt kodifikátoroknak is dicséretére váló négyoldalas módosító javaslatot állít össze, amikor éppen nincs más dolga? Mivel már nincs több ülésnapja ebben a kormányzati ciklusban az Országgyűlésnek, az új törvényhozás megalakulásáig, tehát május végéig-június elejéig nem lehetett volna szabályosan közbeszerzéseket indítani?
T. József azonban alaposan felkészült törvényhozó és szerencsére mindenre gondolt:
a) bár nem volt közbeszerzési tárgyban éppen kormányzati előterjesztés, ő a helyzetre gyorsan reagálva „az egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek az új polgári törvénykönyvvel összegfüggő módosításáról” szóló törvénybe látta a legcélszerűbbnek elhelyezni a közbeszerzési módosításokat. Naná, éppen erről a törvényről volt szavazás (persze ha február 15-én éppen nem a kutyatartás szabályairól szavaznak, akkor ahhoz a törvényhez lett volna benyújtva a módosító javaslat, mint ahogy adótörvényben is adtak már autópályát volt pénzügyminiszternek);
b) mivel hallott arról, hogy a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal felállítása meghiúsul, mintegy helyettesítő megoldásként gondosan szabályozta javaslatában az átláthatósági biztosok és az átláthatósági megállapodás intézményét (ennek néhány apróbb fogyatékosságát egy következő blogbejegyzés fogja boncolgatni);
c) meghallgatva a nép tiborci panaszait, javaslatában visszamenőleges hatállyal (!) amnesztiát biztosított a közbeszerzéseket a szabályozás hiányossága miatt szabálytalanul kiírók részére;
d) mivel felkészültebb kodifikátor, mint egy, a területen dolgozó átlagos igazságügyi minisztériumi dolgozó, még az államháztartási törvény szükséges módosításáról sem feledkezett meg javaslatában!
Hibaként talán a módosító javaslat szerinti amnesztia rendelkezések hatályának nem egyértelmű szabályozása róható fel terhére, amely ugyanakkor egyedülálló jogalkotási bravúrként is felfogható:
„A Kbt. „Átmeneti rendelkezések” alcíme a következő 403/A.§-sal egészül ki: „403/A.§ A 2010.január 1-je és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2010. évi … törvény hatálybalépése között eltelt időszakban indított közbeszerzési eljárásban hozott döntés esetén nincs helye a jogsértés megállapításának azon a címen, hogy az eljárást nem elektronikusan folytatták le, vagy annak egyes eljárási cselekményei nem elektronikus úton történtek.”
Hogy mindenki teljes egészében értse ezt a bravúrt: egy közbeszerzési törvényt módosító javaslat egy nem közbeszerzési tárgyú törvényhez kerül benyújtásra, egy másik ugyancsak nem közbeszerzési tárgyú törvény, nevezetesen a Pp. még ki nem hirdetett módosításának (a vizsgált törvényszövegben kipontozott) hatálybalépéséhez kötve egy ettől függő másik törvényben található rendelkezés alkalmazhatóságának időpontját.
Zseniális! És feltétlenül „elősegíti” a jogalkalmazók munkáját is!
Személy szerint azt gondolom, ha T. József az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium kodifikátora lenne, sokkal magasabb szintű lenne a magyar jogalkotás.
3.
Amennyiben a fenti 2. pont szerinti változatot nem tekintjük teljesen életszerűnek, esetleg igaz lehet „Márai Coelhó” előző blogbejegyzéshez fűzött kommentje, amely szerint: ”Teljesen bevett gyakorlat, hogy a bizottságok és a kormánypárti képviselők adnak be olyan módosítókat, amelyek kormányzati apparátusból származnak”. Teljesen bevett gyakorlat, hogy a kormányzat inkognitóban, országgyűlési képviselőkön vagy országgyűlési bizottságokon keresztül, az ő nevükben nyújt be törvényjavaslatokat??? Vajon hogyan szólhat egy erre irányuló kormányzati felkérés? „Nézd Józsi, van egy kis probléma a közbeszerzésekkel, pillanatnyilag nem lehet őket szabályosan kiírni. Kellene tőled gyorsan egy módosító! Mondj már valami gmail-es vagy freemail-es címet, elküldjük az anyagot, írd már alá és faxold be az Országgyűlésnek légy szíves zárószavazás előtt pár órával! Nem, nem kell hamarabb, nem kell, hogy bárki el is olvassa szavazás előtt!”
Ez a megoldás vajon mennyiben férne össze a hatalmi ágak szétválasztásáról szóló alkotmányos alapelvvel? Nyilván semennyire, ugyanakkor meg is kíméli a kormányzatot a sok felesleges előzetes egyeztetéstől, amely akkor várna rá, ha szabályszerűen, saját nevében terjesztené elő saját javaslatait. Végtelen bölcsességükben ugyanis ők nem szorulnak mások véleményére, tanácsaira. Amely végtelen bölcsességet jól bizonyítja például a közbeszerzésekre kormányhatározatban januárban elrendelt moratórium is. A határozat kiemelkedő eredményként majdnem egy teljes hónapig(!) változatlan formában élt, amíg rá nem jöttek, hogy ellehetetleníti az uniós projekteket is. Ezt persze bármelyik szakértő elárulta volna nekik előre is, ha kikérik a véleményét.
Összegezve: akárhogyan is történt a módosító javaslat előkészítése, biztos, hogy a kormányzat saját neve alatt, szabályszerűen nem nyújtott be semmilyen törvényjavaslatot a törvényes közbeszerzések kiírását lehetetlenné tevő szabályozás megváltoztatása érdekében.
És ez több mint szánalmas. Ahogyan az elmúlt két hónap kormányzati sumákolása is. Ha ugyanis a szélesebb közönség is tudhatott volna arról, hogy utólagosan „amnesztiát” biztosítanak a szabálytalanul kiírt közbeszerzésekre, úgy talán nem álltak volna le csaknem teljesen közel két hónapra a közbeszerzések Magyarországon, és nem csak a tervről informált közeli barátok mertek volna bátran közbeszerzéseket indítani ebben az időszakban.
Idén január elseje óta, azaz harminchatodik napja nem lehet szabályosan közbeszerzést kiírni Magyarországon közösségi közbeszerzési értékhatár felett.
Közösségi értékhatárról nettó 38 millió forint értékű beszerzéseknél beszélünk, de megjegyezzük, hogy a közbeszerzési törvény (Kbt.) rendelkezik az egybeszámítási szabályról, amely rendelkezés értelében kisebb értékű beszerzéseknél is előfordulhat az alábbiakban részletezett különös jelenség.
A Kbt. szerint ugyanis a kiíróknak ezen értékhatár feletti értékű eljárásokat külön jogszabályban meghatározott módon, elektronikus úton kell lefolytatniuk.
Csakhogy! Csakhogy a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló 2009. évi LII. törvényben előírt, a közbeszerzési eljárásokban az ajánlatok beadásához és bontásához nélkülözhetetlen Állami Elektronikus Kézbesítési Szolgáltató (Szolgáltató) nem létezik. Nem létezik – annak ellenére, hogy az Elektronikuskormányzat-központ élén a nemzetközi informatikai szaktekintély, Baja Ferenc áll –, így a közbeszerzések szabályos lefolytatása lehetetlen.
Ezt az „apró” problémát az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium kodifikátorainak nem sikerült időben észlelniük. Annak ellenére sem, hogy a Kbt. iparszerűen, majdnem havi rendszerességgel került módosításra, minden bizonnyal a jogbiztonság minél nagyobb dicsőségére. Tavaly áprilistól a törvény módosításai az alábbi időpontokban léptek hatályba: 2009. június 1., 2009. július 22., 2009. október 1., 2009. november 1., 2009. november 11., 2009. november 28. – tehát volt olyan törvényváltozat, ami tíz napig volt hatályos, és novemberben egy hónapon belül háromszor is változott a Kbt. –, 2009. december 3., majd (eddig) végül 2010. január 1-je.
A probléma kialakulását az IRM most igyekszik a köztársasági elnökre hárítani. Azt mondják, a helyzet amiatt állt elő, hogy az államfő az Országgyűlés 2009. december 14-i ülésnapján elfogadott, a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló – egyébként nehezen minősíthető színvonalú – törvényt (T/11025. számú törvényjavaslat), amely rendelkezett a közbeszerzési törvény elektronikus eljárásra vonatkozó szabályai hatályba lépésének elhalasztásáról, visszaküldte az Országgyűlésnek. Az antikorrupciós törvény tehát nem lépett hatályba, így nem lépett hatályba az e-eljárás halasztása sem – érvel a minisztérium.
Ezzel az IRM-állítással szemben a tény azonban az: az IRM nem is észlelte 2009-ben, hogy az elektronikus eljárásról szóló rendelkezések hatályba lépésének elhalasztása szükséges annak érdekében, hogy ne lehetetlenüljenek el a közbeszerzések! A halasztásra vonatkozó rendelkezések ugyanis csak az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának javaslatára kerültek be a megszavazott – de végül ki nem hirdetett – antikorrupciós törvényjavaslatba.
Felmerül a kérdés: az IRM szakembereinek miért nem sikerült idejében, mondjuk 2009 októberében észlelniük, hogy a Szolgáltató nem létezik, és felállítása a közeljövőben nem is várható? Miért nem jöttek rá akkor, hogy ennek megfelelően elengedhetetlen az elektronikus közbeszerzésre vonatkozó rendelkezések hatályba lépésének elhalasztása?
Mire gondolhatunk?
– Szabotázs történt, azaz az Elektronikuskormányzat-központ az IRM-et folyamatosan félretájékoztatva abban a hiszemben tartotta őket, hogy a Szolgáltató létrejön 2010. január 1-jén?
– Sokkolta őket, hogy 2009 novemberében a Közbeszerzési Döntőbizottság 5 millió forintos bírsággal sújtotta az IRM-et egy kevésbé sikerült közbeszerzésük miatt, és el voltak foglalva a határozat elemzésével?
– Vagy annak a kiemelkedő jelentőségű jogszabálynak az előkészítése kötötte le az idejüket, amely hamarosan betiltja a gömb alakú akváriumok forgalmazását?
Az IRM kiváló szakembereitől természetesen más irányú elfoglaltságaik miatt az sem volt elvárható, hogy felismerjék: amennyiben a T/11025. számú törvényjavaslatot az általuk előterjesztett formában fogadja el az Országgyűlés, újabb feloldhatatlan ellentmondás keletkezik Kbt. 79.§ (1) bekezdése miatt.
Kialakult volna az a helyzet ugyanis (ami ma sajnos fennáll), hogy az eljárást a Kbt. 21.§-a alapján egyrészről elektronikus úton kell lefolytatni (beleértve az ajánlatok Szolgáltatón keresztül történő beadását is), másrészről a Kbt. 79.§ (1) bekezdése alapján az ajánlatokat írásban és zártan, az ajánlati felhívásban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani.
Az az ideáltipikus helyzet, hogy IRM kodifikátorai 2009-ben maguk észlelik az elektronikus eljárásra vonatkozó szabályok elhalasztásának szükségességét, azzal a nem elhanyagolható előnnyel is járt volna, hogy nem kellett volna az erre irányuló javaslat sorsát összekötni egy olyan, súlyos fogyatékosságai miatt előre borítékolhatóan köztársasági elnöki visszaküldésre ítéltetett törvényjavaslat sorsával, mint a T/11025. számú törvényjavaslat.
A szabályos közbeszerzési eljárások lehetetlenségének problémája sajnos még a mai napig sem lépte át az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) ingerküszöbét. Eddig semmilyen formában nem jelezték, hogy mikorra várható a mulasztásuk miatti probléma elhárítása, hiába foglalkozik egyre több sajtóhíradás a témával.
Egy nyugat-európai, nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országban az igazságügyi miniszter már
a) 2010. január 2-án kiállt volna a nyilvánosság elé elnézést kérni az elképesztő törvényalkotási hiba miatt, és megnevezi azt a személyt, aki felelős azért, hogy az minisztérium az egyes jogszabályok hatálybalépésének időpontját nem tudja koordinálni;
b) bejelentette volna nyilvánosan, hogy mikorra fogja feloldani a lehetetlen helyzetet, és ennek érdekében milyen lépéseket tesz a lehető leghamarabb;
c) elmagyarázta volna a kiíróknak, hogy hogyan járjanak el a halaszthatatlan közbeszerzéseik esetén (bármilyen furcsa is, a gyerekek például az iskolákban, óvodákban az ilyen ex-lex helyzetben is megéheznek, és ebéddel kell ellátni őket);
d) felveszi a kapcsolatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel, és lépéseket tesz annak érdekében, hogy minden támogatott projekt támogatási szerződésének hatálya hosszabbodjon meg azzal az idővel, amely ideig az ex-lex helyzet fennáll, és a támogatott nem tud szabályos közbeszerzéseket indítani, az időveszteség miatt kockáztatva a támogatási összeg elvesztését;
e) részletesen elmagyarázza, hogy kinek a tehetetlensége, hozzá nem értése miatt nem állt fel időben az Állami Elektronikus Kézbesítési Szolgáltató.
Ezzel szemben mi történik Magyarországon, a szakmaiatlanság, felelősség elhárítás, sumákolás és nemtörődömség országában?
a) az IRM képviselői nem állnak ki a nyilvánosság elé, nem ismerik el felelősségüket a probléma kialakulásában;
b) az IRM képviseletében senki nem mondja meg, hogy mikorra várható a probléma megoldása, semmilyen lépést nem tettek a lehető leggyorsabb megoldás érdekében (pl. rendkívüli ülésszak összehívása), csupán semmitmondó üzeneteket fogalmaznak meg (pl.:„dolgoznak a probléma megoldásán”);
c) az Elektronikuskormányzat-központ válaszra sem méltatja a sajtó megkeresését, semmilyen információval nem szolgál arról, hogy mikorra várható az Állami Elektronikus Kézbesítési Szolgáltató felállása;
d) a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Közreműködő Szervezetek nem szolgálnak semmilyen érdemi tanáccsal a projektgazdák felé, csak azt a végtelenül korrekt tételmondatot mantrázzák, hogy bármit is tesz a projektgazda, minden felelősség az övé.
Tanulság: itt nálunk, a Nyugat-Balkánon – bocsánatot kérve ezúton is a civilizált balkáni országoktól – nem állampolgárok, hanem alattvalók élnek, akik nem méltóak a hatóságok részéről az érdemi tájékoztatásra, velük szemben felelősséggel senki nem tartozik, a jogalkotási hibák miatt pedig minden joghátrány rájuk telepíthető.
